Igényes vagy? Névjegyeid elárulják.
Mi pedig megmutatjuk, mi emelhet a versenytársaid fölé!

A piaci versenyben érvényesülni mindig kihívást jelentett. A sikerre több tényező is befolyással bír, melyek összehangolása és kontrollja a vállalati marketing feladata. A számos marketingeszköz ügyes használata és az okos üzletpolitika éppúgy megkerülhetetlen, mint a minden vállalkozás alapját képező és a céget hűen tükröző névjegykártya.

Ügyfeleid pozitív érzelmi benyomása és elköteleződése a céged jövőbeni forgalmának meghatározó feltétele. Ezt pedig a személyes és megnyerő fellépés mellett a tárgyalásokon, megbeszéléseken átadott névjegykártya érheti el igazán. Miért?

Mert ez egy tradicionális protokoll, egy tulajdonképpeni bizalmi kontaktcsere.
Ha már idáig eljutottál az félsiker, és attól lesz teljes, amit közhelyesen igazi minőségnek hívunk. A minőségnek pedig számos összetevője ismert, ezek közül a legfontosabbakat emeljük most ki. Lássuk!

Papírminőség
A névjegykártya gyártók sokféle papírt forgalmaznak és nyomtatnak, így a márkák tekintetében nincs értelme különösebb állást foglalni.
Normál, homogén kartonoknál az anyagvastagságot érdemes preferálni, ami minimum 300 g/m2-nél kell, hogy kezdődjön. A Névjegyexpressz™ kínálatában a 350 g extra vastag karton is szerepel, ami fokozott tartást kölcsönöz.

Fontos kitérnünk arra is: A kedvezőbb áron beszerezhető, ám gyengébb minőségű alapanyagok már az elején szabotálják az igényességi célokat, hiszen az anyagra épülő további gyártási folyamatok nem feltétlenül tudják ellensúlyozni a tapintásra érezhető, elkerülendő képlékenységet.

A homogén felületű kartonok mellett természetesen a kreatívok jelentik a következő anyagminőségi szintet. Ezek, noha tömegük nem minden esetben éri el a 300-350 g-ot, anyagszerkezetük és strukturáltságuk okán mégis jó alternatívát kínálnak. Itt inkább a felületi kialakítás győzi meg a kézhez vevőt, hiszen a finom bordák és vízjelszerű anyagmintázatok a tapintási érzékünket nyerik meg.

Nyomtatási minőség
Ez, a szintén kompromisszumot nem tűrő feltétel, a komplexebb, telítettebb nyomatok esetén jelent gyártói kihívást. Egy színátmenet vagy egy nagyterheltségű - pl. éjfekete – alapfedés professzionális nyomdagépet igényel és nem mellesleg tervezői és gépkezelői szaktudást.
A jó grafikusok tudják, hogy a beállított értékek milyen gépen milyen eredményt adnak majd, és ez azt eredményezi, hogy a névjegykártya ránézésre is eleganciát sugall.

A nyomtatás másik fontos és érzékeny pontja a gép vonalvastagság kezelése. Gondoljunk bele: Van olyan design, melynél a grafikus nem hivalkodó, hanem szinte a végletekig egyszerűsített stílust alkot meg, melynek része a kis betűméret és a vékony betűvonalak. Ehhez már csak a mostanában oly divatos telítetlenség jöjjön hozzá – pl. szürke színű betűk – és kész az igazi gyártói kihívás!
A fentieknek azon szolgáltató tud megfelelni, akinek a nyomóművei és a szakmai kvalitása is kifogástalan.

Grafikai alkotótehetség
Ez tipikusan az a „termék”, amit nem akaszthatunk le a polcról. A hozzáadott érték csúcsa a jó design. A tervezésre ezért ne sajnáljuk az időt és a költségek megfontolásánál is érdemes arra gondolni: Egyszeri befektetésről van szó, ami hosszú-hosszú ideig szolgálja majd üzleti érdekeinket.

Hozzávetőleg jegyezzük meg, marketingszempontból a következetes arculati elemekhez igazodás stratégiai okokból elengedhetetlen – így a grafikusnak ezt is figyelembe kell venni a névjegykártya tervezés során.

Felületnemesítés
Noha még taglalhatnánk az igényes névjegyek esszenciális összetevőit, írásunk ezzel a gyártási fázissal zárja a legfontosabb minőségi tényezőket.
A széles körben alkalmazott fóliabevonat fényes és matt kivitelben emeli az esztétikai élményt, mely mellett nem törpül el a mechanikai behatásoktól való védelem és a kellemes tapintást kölcsönző anyagi felület.
Gyakran alkalmazott felületnemesítési eljárás az ún. UV formalakkozás is, mely bizonyos elemeket csillogó, fényes hatással emel ki a környezetéből. Az eljárás nagyobb mennyiségű megrendelés esetén már egészen kedvező feláron elérhető, ám a művelet sokrétűsége okán ezt tényleg csak emelt mennyiségek esetében javasoljuk.

Az így gyártott névjegykártyák egyedisége és minősége valóban az igényességet sugallja majd – az pedig visszaigazolja, hogy a minőségi terméknek és gyártásnak nem ára van – hanem többszörös megtérülése és haszna!

tagsági kártya
fodrász névjegy
UV formalakkos névjegykártya
sörmárka névjegyei
céges névjegykártya
Legyen igényes!