saját cégarculat • látványos megjelenés • pontos teljesítés
Mi is az a szín és miért fontos ez a névjegykártyák tervezésekor?
A hétköznapi értelemben használt "szín" szó egy érzet, mely a szemünkre vetülő hiányos spektrumú fény hatására jön létre. A hiányos spektrum adódhat a tárgy színéből (azon tulajdonságából, hogy a fénynek csupán bizonyos tartományát veri vissza), a fény színétől (a vetülő fény eleve csak egy bizonyos tartományban érkezik), vagy ezek kombinációjából.
Az emberi szem háromféle színérzékelő receptorral képes megkülönböztetni ezeket tartományokat, ilyenkor az agyban színérzet keletkezik. Mivel az így létrejövő árnyalatok és színek száma jobbára végtelen, a nyomdai és a grafikai berkekben az egyes színek azonosítása szükségessé vált. A színeket több száz szempont, skála és rendszer alapján lehet csoportosítani, osztályozni és sorbarendezni.
Mi most csupán néhányra fogunk kitérni, hiszen csak a nyomdászatban és grafikai tervezésben használt színcsoportosítási rendszerek száma is több tucatot jelent.
A számítógépek, televíziók és más elektronikus eszközök kijelzője ún. additív színkeverési technológiával dolgozik. Ez azt jelenti, hogy ezen technológia három alapszínéből a pirosból (Red), zöldből (Green) és kékből (Blue) állítja elő az egyes színeket. Ez az RGB színkeverés. Ilyen módon egy számítógép csaknem tizenhét millió különböző színt is képes előállítani, azonban az emberi agy képetelen ennyi árnyalatot megkülöböztetni, így ez a szám inkább elméleti lehetőségeket ad.
A kimeneti eszközök - nyomtatók, nyomdagépek, fénymásolók - viszont teljesen más elven működnek. Ezek esetében a papírra kerülő festékek elnyelnek bizonyos tartományban érkező fénysugarakat, így a visszaverődő fény a kivont értékekkel jut a szemünkbe. Ezt hívják szubsztraktív színkeverésnek.
Ennél a módszernél is három alapszín létezik, a cián (Cyan), a bíborvörös (Magenta) és a sárga (Yellow), ehhez jön a fekete (Black), amelynek segítségével a három alapszín sötétségét befolyásolhatjuk. Ezt az eljárást hívják CMYK színkeverésnek.
Ha egy névjegykártyát tervezünk, az üres dokumentum létrehozásánál a színteret CMYK-ra kell állítanunk, hogy a nyomdagép megfelelően képezze le az általunk elképzelt színeket.
A hideg színek
Ebbe a csoportba a zöld, a kék és a lila árnyalatai tartoznak. Kevésbé energergetikusak, inkább megnyugtató és természetközeli színek.
A kék nagyon népszerű szín, rengetegen aposztrofálják a kedvencükként. Felelősséget és nyugalmat áraszt, asszociálhatunk a tenger és az ég végtelenségére a kékről.
Egy névjegykártyán nagyon nagy jelentősége van a kék szín telítettségének, hiszen egy világoskék egészen mást jelenthet, mint egy sötét árnylat.
A zöld az a szín, amelyből az emberi szem a legtöbb árnyalatot képes megkülönböztetni. Ez arra vezethető vissza, hogy az ember természetközelben fejlődött ki, így a fák, a növények sokféle zöldjére érzékeny lett a szem.
A lila mindig is a királyok színe volt. Luxust, jólétet tükröz, halványabb árnyalata a romantikával hozható összefüggésbe. Néhol a gyászt vagy a megbánást jelképezi, néhol pedig kreativitás és jó képzelőerő szimbóluma.
A semleges színek
A fekete, a fehér, a barna, és a szürke. A semleges színeket leggyakrabban háttérként használjuk. Önmagukban nem túl erősek, csak ritka esetben használjuk önmagukban őket. Komoly, tipográfiára épülő dizájnoknál, a színharmóniákat mellőzni szokták: itt az alakzatokkal, az elrendezéssel lehet tagolni a tervet.
A semleges színek nagy befolyással vannak az őket körülvevő hideg és meleg színekre.
Egyedi névjegykártya készítés, nyomtatás - minőségi és gyors teljesítéssel, országosan bárhová!